Felvonulás
2007.05.02. 10:23 :: MP
Május elseje van. Jó pár évvel ezelőtt ez volt életem első teljes napja. De nem ezért érdekes ez a nap, hanem mert most valami furcsa ok miatt nagyobb hangsúlyt kap, mint az utóbbi években. Vagy csak nekem tűnik úgy? Mindegy is. Ötven éves az MTV nem a zenei, hanem a Magyar Televízió és ötven éve e napon volt az 56 utáni első május elseje. Visszagondoltam a május elsejéimre. Persze főként a gyerekkori majálisok jutnak eszembe. Szüleim soha nem akartak felvonulni. Persze ma már értem hogy miért nem de akkor ezt igencsak nehezményeztem. A majálisra mindig kivitt anyám, mert apám ezeket a zajos gyerekes tömegrendezvényeket mindig otthon vészelte át de a felvonulás az tabu volt. Aztán mikor már kicsit nagyobb voltam anyám mégiscsak kötélnek állt s elvitt a vonulásra. A felvonulási tér népi nevén az integető Ajtósi Dürer sor felöli végén volt a gyülekező s onnan lehetett vonulni. Anyám cége nem volt egy komoly vállalat de én akkor még azt hittem. Az hogy sem, lufi sem egyebet nem kaptunk nem zavart. Az sem hogy nem volt díszes autó előttünk. Én egy dologra vágytam. Hogy a hangosbeszélő bemondja, hogy köszönti anyám cégét. Persze az elején még nyugtatgattak, hogy, majd ha az emelvényhez érünk, akkor. Mert hiszen Kádárnak igen így simán Kádárnak elvtárs nélkül szóval neki is tudnia kell, hogy kik vonulnak előtte. De ott sem mondták. Aztán a végéig sem. Na akkor csalódtam nagyot. Sokkmindenben. Ott rájöttem, hogy nem fontosak az elvonuló emberek, sem az hogy honnan jönnek. Meg hogy anyám gyára sem valami fontos élüzem. Csak egy gyár a sok közül. Azóta persze volt pár szép s kevésbé szép május elsejém de ez volt a legemlékezetesebb.
Szólj hozzá!
Címkék: 1 majalis felvonulas majus janos kadar
A bejegyzés trackback címe:
https://pepin.blog.hu/api/trackback/id/tr535468646
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.