Ma a megszokottól eltérően nem szapulni, hanem dicsérni fogok. Két olyan dolog is történt a napokban, ami mifelénk meglepő, de talán jó irányba mutat. Az első Gödöllőn történt. A Gödöllőről kivezető 3-as úton eddig negyvenes kilométer korlátozás volt érvényben, aminek nem volt semmilyen indoka. Aki ismeri a szakaszt tudja, miről beszélek, a többieknek kicsit vázolom. Ez a szakasz lakott terület és két igen széles sáv van. Egy erre egy arra, de lehetne akár kétszer két sávos is. Van széles járda s az egész út jól belátható. Szóval végre valaki eljutott odáig hogy leszedette a csak „pénzbeszedésre” alkalmas jelzőtáblákat. A másik az új M0-ás szakasz építésénél volt. Egy az autóútra kivezető út mentén még építették a sávokat s kiraktak egy stoptáblát. Ezt ugye sajnos sokan nem veszik figyelembe. De! Itt kiraktak egy kiegészítő táblát is, hogy s most idézem „Vigyázat a gyorsítósáv lezárva”. S ez nagyon jó. Itt az ember érezhette, hogy tényleg okkal van kitéve a tábla, s hogy komolyan kell venni a táblát. Kis szépséghiba hogy az építés befejezése után még vagy egy hétig kint volt.
kresz pozitívan
2008.10.08. 11:15 :: MP
Szólj hozzá!
Címkék: 3 kresz auto gödöllő vezetes kmh M0 kozlekedés
A bejegyzés trackback címe:
https://pepin.blog.hu/api/trackback/id/tr365468691
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.